Az 1400-as években János esztergomi érseknek olyan jó minőségű szőlői termettek, amelyekből kiváló minőségű borokat készítettek. Ezeknek a kiváló jó minőségű boroknak a híre folyamatosan terjedt Esztergom vármegyén túl is, és eljutott Pozsony és Bécs környékére. Az ottani borkereskedők felismerve a borok kiváló tulajdonságait, a helyi termelők gyengébb minőségű borait nem vásárolták fel, hanem csak az Esztergom környéki borokat árulták Pozsonyban és Bécs környékén.
A helybéli szőlőtermelők a királyhoz folyamodtak, hogy rendelettel tiltsa meg az Esztergom környéki borok árusítását, mert így valamennyi helybéli szőlősgazda tönkremegy. A helybéli szőlőtermelő gazdák kérését Zsigmond király teljesítette, és 1414-ben megtiltotta az esztergomi érseknek és a többi Esztergom környéki borkereskedőnek, hogy Pozsony és Bécs környékére hajóval szállíthassanak bort.
Ugyanis a hajón történő szállítás abban az időben közkedvelt volt, a szállítás nem ártott a bor minőségének.
A király annyit engedélyezett az érseknek és az esztergomi boros gazdáknak, hogy csak szekéren szállíthassanak bort Pozsony és Bécs környékére.
Azt hitte, hogy a szekéren történő szállítás tönkreteszi a bor minőségét, hiszen a szekéren a hosszú úton zötyögő, lötyögő borok általában megromlanak.
Szerencsére a király tévedett és a jó minőségű Esztergom környéki borok a magas savtartalmuknak köszönhetően kibírták a szekéren történő szállítást is és továbbra is keresett borok voltak Pozsony és Bécs környékén.
Sőt, jó hírük révén elkerültek Német és Lengyelországba is.